1. 5
    14
    Dec

    Hüsker Dü: Don’t Want to Know If You Are Lonely (1986)

    A kelleténél többet hezitáltam, menjek-e, de azért nem hülyültem még meg annyira, hogy egy amúgy totál eseménytelennek ígérkező hétfő estén kihagyjam Grant Hartot élőben, szóval végül ma csak megvettem a 17-ei koncijára a jegyet. Azt mondjuk nem tudom, vele vagy a Hüsker Dü másik híres homoszexuálisával jár jobban az ember, viszont a Grant Hartnak legalább még most is van haja, ez is csak valami, meg állítólag ezt a számot is szokta játszani, és ebben én pl. benne is lennék.

  2. 7
    5
    Nov

    The Wedding Present - Suck (1991)

    Szóval a saját hülyeségem miatt az előbb majdnem lemaradtam a Wedding Presentről! Egy ajtóval eltévesztettem ugyanis a helyszínt, és sajnos ebben a másik épületrészben is éppen koncert készülődött, bár igaz, ami igaz, ahogy elkezdődött, eléggé furcsállottam, hogy egy feldolgozásokat játszó együttes az előzenekar. Aztán valahogy úgy, ahogyan a Közönséges bűnözők híres jelenetében, hirtelen kirakódott a kép, hogy hát én tulajdonképpen rossz helyre jöttem, és pánikszerűen átrohantam, ahova kellett, de mivel közel másfél órával a meghirdetett ajtónyitás után jártunk, a Wedding Present nyilván eddigre már a színpadon állt. De akkor jött az első csodálatos dolog: kiderült, hogy hiszen még csak tíz perce! És aztán is már csak további csupa-csupa csodálatos dolgok történtek velem.

    Mert jöttek, főleg a Seamonstersről, a jobbnál jobb számok, én az első sorban találtam magam, és a David Gedge-ről megállapíthattam, hogy ő amúgy nem egy ilyen látványosan jóképű férfi, de persze nyilván jó pasi, ez azért nem is kérdés, és mivel elég sokat játszott háttal, az is feltűnt, hogy világklasszis a feneke. De és akkor egyszer csak ott volt ez a dal, a Suck, amit pár órával korábban még futás közben hallgattam oda-vissza, hogy bárcsak-bárcsak ezt is játszanák, és most itt volt tőlem az egész másfél méterre, és már ez is elég lett volna, de gyerekek, ekkor a Gedge pár pillanatra rám nézett, és hát innentől már tényleg libabőr volt és miegymás. De meg úgy általában is az egész koncert kurva jó volt, egyszerre bazi hangos és ilyen szívemhez szóló, imádtam. És ezzel még mindig nincs vége!

    Mert a konci után a merch-pultnál gyanútlanul oldalra néztem, és basszus, nyilván, hogy éppen a David Gedge állt mellettem, ki más. Vacilláltam, mi legyen, de végül csak megszólítottam, és kaptam is egy aláírást az új Wedding Present-képregényemre. És amikor a nevem miatt kiderült, hogy hát magyar vagyok, felcsillant a szeme, hogy jártak ám már Budapesten is, 1989-ben. Mondjuk talán nem kellett volna megjegyeznem, hogy én négyéves voltam akkoriban, egy picit mintha keserűen mosolyodott volna el erre; a fenekét pedig sajnos nem mertem szóba hozni :(

  3. 9
    10
    Oct
    Végre Ariel Pinyó is csak megérkezett a Királyi Postával.

    Végre Ariel Pinyó is csak megérkezett a Királyi Postával.

  4. 5
    8
    Oct

    Cinerama: You Turn Me On (1998)

    Ha David Gedge, én a Wedding Presentnél egy kicsit talán jobban szeretem a Cineramát, és bár azért szakítós dalok is vannak rajta, a Va Va Voom egyenesen a kedvenc lemezem arról, amikor még így nagyon frissen vagy oda valakiért, és folyton értetlenkedsz, hogyhogy nem a világon mindenki abba a fiúba szerelmes, akibe te, nem is normálisak ezek, de komolyan, ilyesmik. De hát Gedge és Sally Murrell sajnos már nincsenek együtt, a Cineramának annyi, a Wedding Present viszont pár hét múlva innen három utcányira koncertezik, és úgy két órája meg már jegyem is van rá, hát azért ez sem rossz.

  5. 2
    5
    Oct

    "Néhány hónap múltán elkövetkezett apám újabb metafizikai botránya. A Kabbala segítségével létrehozta magának a Gólemet, megtanította a cipészmesterségre, és a Gólem dolgozott helyette látástól vakulásig. Apám minden idejét italozásra, költészetre és misztikára fordította. Ki tudja, hogyan végződött volna ez az egész - talán delirium tremensszel, talán egy zseniális versgyűjteménnyel -, ha nem jut a hír a szakszervezet tudomására."

    -

    Svetislav Basara: Feljegyzések a biciklistákról

    Vagy fél évig nem volt nálam ez a regény, de most szerencsére megint igen, és ez tényleg tök jó ám, mert még mindig a Feljegyzések… az egyik legviccesebb és legszuperebb könyv, amit ismerek. Ha esetleg eddig nem, akkor majd mindenképpen olvassátok el, egyszer, ha úgy alakul; aztán ha mégis béna, persze nyugodtan álljatok bosszút rajtam vagy ilyesmi (vagy azon, aki korábban nekem is ajánlotta, megvan az e-mail címe meg minden).

  6. 9
    20
    Sep

    E Projekt: Minden art (2005)

    Másodévesen felvettem a Médium, szöveg (pank) című szemináriumot, és szerintem eleinte nemcsak mi, de talán az órát meghirdető E Projekt Gergő és E Projekt Bence sem tudták pontosan, mi is történik majd ott pontosan, aztán az lett, hogy nekem például ez nemcsak hogy a legkedvencebb, de a legfontosabb kurzusom is a hat öt szegedi évből - oké, A turulmadártól a kettőskeresztiget mondjuk nem is volt nehéz túlszárnyalni, de komolyan, ez egy tényleg nagyon klassz óra volt ám. A szövegolvasások ugyan rendre kudarcba fulladtak rajta, helyette viszont popzenéről beszélgettünk úgy, ahogyan én addig nem is nagyon gondoltam, hogy lehet, vagy sokszor csak hallgattuk, ahogy a fiúk beszélgetnek róla, meg én ezeken a szerdákon találkoztam először a Matulával is, ilyesmik, és e nélkül a szeminárium nélkül tuti csak sokkal nehezebben jövök rá, hogy a világon a legfaszább dolog popzenéről dumálni, írni, akármit csinálni. 

    Az egyik ilyen óra után hallottam először ezt a számot is, és a jelen lévő E Projekt-tagok kérdeztek például engem is, hogy na milyen, de nekem akkoriban így nemigen voltak önálló gondolataim, hát ezt meg kell sajnos jegyeznem, szóval a Zenei Újságíró nem olyan nagyon nyilatkozott meg belőlem, ugyanis szó szerint ezt válaszoltam: “jó”. Viszont miután sok hallgatás után egyszer csak elnyelte a dalt az internet, és 3-4 év kihagyás után tegnap megint lejátszottam, hát most is csak azt tudom mondani, hogy ez egy kurva jó szám, a közönyös énekkel, a minimálgitárral és -hangzással, még amúgy jóval azelőttről, hogy a lo-fi bomba felrobbant volna itthon, a szövege pedig, amit a Tóth Bence írt, különösen a 2:28-tól kezdődő lezárással, nekem a mérce arra, hogyan kell szólnia magyarul egy dalszövegnek. Kábé ez a kedvenc magyar dalom a, nem is tudom, mondjuk az elmúlt tíz évből.

  7. 42
    11
    Sep
    mivoltmaaneten:

az sem egyszeru arc, aki konkretan lefesti az ehsegsztrajkolok sattsit

Amennyire így a tarkója, a füle és a szalmakalapja (illetve páratlan ecsetkezelése) alapján meg lehet ezt állapítani, ez talán Scholtz Endre békéscsabai festőművész, a Gesztuskirály lesz!

    mivoltmaaneten:

    az sem egyszeru arc, aki konkretan lefesti az ehsegsztrajkolok sattsit

    Amennyire így a tarkója, a füle és a szalmakalapja (illetve páratlan ecsetkezelése) alapján meg lehet ezt állapítani, ez talán Scholtz Endre békéscsabai festőművész, a Gesztuskirály lesz!

  8. 4
    3
    Sep

    SM Corporation: Fire From Above (1983)

    Van ez a Strange Passion - Explorations in Irish Post Punk, DIY and Electronic Music 1980-83 album, amit már vagy egy hónapja meg akartam hallgatni, csak idáig mégsem vettem magam rá. De aztán a hétvégén volt egy ilyen bemutatóféléje, ahol a válogatásért felelős ürge, Darren McCreesh beszélt róla, és ugyan én mindenre fel voltam készülve, szerencsére mégsem olyan volt az egész, mint egy irodalmi est az Assam teaházban, hanem csak pár infót mondott a koma, aztán pörgette a bakákat abból a korszakból, ami az íreknek is elég elszigetelt idejük volt még (bár nekik nyilván nem a szemét kommunisták miatt!).

    Mint majdnem minden válogatással, ezzel a lemezzel is úgy jártam, hogy már első hallgatásra beleszerettem egy számba, és onnantól nem igazán tudtam az album többi részével foglalkozni. Ennek az egy dalnak az előadójáról, az SM Corporationről nagyon sokat nem lehet tudni, de annyit azért mégis, hogy az egyik tagja, Steve Averill csinálta a legtöbb U2-s arculati elemet, lemezborítókat meg ilyeneket, sőt tán a U2 név kiválasztásában is benne volt a keze vastagon. Állítólag volt egy halom daluk, csak aztán ezeket nem nagyon rögzítgették, és így nem sok minden maradt fent utánuk - ami viszont igen, az legalább hiperszuper. Szóval szintipop a 30 évvel ezelőtti Dublinból, az irtó aranyos hangú Tina O’Briennel, aki olyan édesen meg nem értetten énekel, mint egy Go-Go’s-lány, miközben a szintik csak húznak és húznak a másik füledben; hát minden olyan csodásan elveszett itt.

  9. 4
    21
    Aug
  10. 6
    9
    Aug
    <3 A Mindent Elsöprő Új Szerelemmel még azt is könnyebb átvészelni, hogy idén lemaradok a Szigetről <3

    <3 A Mindent Elsöprő Új Szerelemmel még azt is könnyebb átvészelni, hogy idén lemaradok a Szigetről <3

avatar_96
Boszorkányos varázslat, mindenkit megnevettető humor a krokodilokkal.
Page 1 of 18 Older

Following

See more stuff I like